Kovács Roland
1 hónapja
 
Afrikában épp zajlik minden idők legnagyobb zöldprojektje Állatok, növények
Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi médiaegyüttműködés részeként készült. Az együttműködés keretében az egész világon több mint 250 újság kiemelten foglalkozik a klímaváltozás témájával.

A Nagy Zöld Fal egy ma is futó afrikai projekt, és a neve elég jól leírja az eredeti elképzelést: az érintett országok egy gigantikus, közel 8000 kilométeres zöldsávot húznának fel a Szahara déli határa mentén, amely keresztbe átszelné az egész kontinenst. Emellett még a britek 1800 kilométeres Nagy Indiai Sövénye is eltörpül, pláne, hogy amíg annak a helyiek megvámolása volt a célja, ez Afrika legnagyobb környezetvédelmi és régiófejlesztési projektje.

 

A Szahara a világ legnagyobb forró sivataga, és a környező országoknak alaposan meg is gyűlik vele a baja: a sivatagosodás egyre nagyobb területet hódít el tőlük, ezzel egyre zsugorodik a potenciális termőföldek területe, egyre reménytelenebb helyzetbe hozva az ezeknek a területeknek az élelemellátására és munkalehetőségeire utalt milliókat.

A Szaharát délről a Száhil öv nevű terület határolja, amely a pozíciójából adódóan a leginkább ki van téve a sivatagosodás veszélyeinek. A klímaváltozás okozta felmelegedés és szárazságok, az erdőirtások és intenzív legeltetés szép lassan kivéreztetik ezt a területet.

 

A Száhil övet aránytalanul keményen sújtja a klímaváltozás, 1970 óta 1 Celsius-fokot emelkedett itt az átlaghőmérséklet, ami a globális átlag közel duplája. A régió földterületeinek 80 százaléka vált használhatatlanná, miközben a világ legfiatalabb népessége próbál megélni belőlük. 1950-ben még 30 millióan éltek itt, ma 135 millióan, 2050-re pedig a becslések szerint 340 millióra nőhet a népesség.

A helyzet kezelésére már a kilencvenes évek óta folynak próbálkozások, de a Nagy Zöld Fal messze a legnagyobb szabású program.

Afrikát átszelő erdőt akartak

Egy egész Afrikát átszelő zöldövezet ötlete először 1954-ben merült fel, majd a hetvenes években vették elő újra, amikor a Száhil övet sújtó sorozatos szárazságok miatt a kontinens országainak vezetői rákényszerültek arra, hogy a klímaváltozás elleni védekezéssel foglalkozzanak. Komolyabban 2002-ben került elő újra, majd 2005-ben a szaharai és Száhil övi országokat tömörítő CEN-SAD vezetői jóvá is hagytak egy erre vonatkozó javaslatot. Végül 2007-ben az Afrikai Unió is beállt a “Nagy Zöld Fal a Szaharáért és a Száhilért Kezdeményezés” nevet kapott projekt mögé, és elindulhatott a megvalósítás, akkor még 12 ország részvételével, amelyekhez azóta további 9 csatlakozott.

Az eredeti terv szerint egy 16 kilométer széles erdősáv húzódott volna 7775 kilométer hosszan, azaz a teljes kontinenst átszelve Szenegáltól Dzsibutiig, összesen 116 ezer négyzetkilométernyi területet kizöldítve a sivatag sárga tengerén, hogy megállítsa a Szahara térnyerését, és élhetőbbé tegye a határos területeket. A faültetési projekt azonban hamarosan gyökeresen átalakult, és

ma már egyáltalán nem az a célja, hogy az érintett országok egy végeláthatatlan fasort telepítsenek a sivatag mellé.

Kevésbé romantikus, de sokkal hatékonyabb

Több szakértő már a projekt indulása előtt azon a véleményen volt, hogy nemcsak kivitelezhetetlen lenne egy óriási fasort felhúzni a sivatag határára, de ez ebben a formában elég értelmetlen is lenne. Ugyanis nem maga a Szahara húzódik egyre délebbre, hogy szó szerint meg kelljen állítani, hanem a föld túlhasználata és az erőforrások gondatlan kezelése miatt válik használhatatlanná, sivatagosodik el a korábban termékeny terület. Ráadásul egy egybefüggő zöldsáv olyan területeken is áthúzódna, ahol nem lakik senki, így nem is lenne, aki gondozná az elültetett facsemetéket. Márpedig a régióban már a nyolcvanas években is rengeteg fát ültettek, csak éppen ezek legalább 80 százalékát nem sikerült életben tartani.

Ami viszont bizonyítottan működhet, az a hatékonyabb földművelési módszerek bevezetése, a fenntarthatóbb vízgazdálkodás elterjesztése, illetve a földeken természetes módon megjelenő fák hatékonyabb védelme, mindez a helyiek bevonásával és közvetlen érdekeltté tételével.

 

Azért bizonyítottan, mert ezeknek a módszereknek a sikerére már a kétezres évek elején, azaz a nagy faültetési láz előtt is rácsodálkoztak a régióba érkező szakemberek. Ezen az úton hatékony és látványos eredményeket hozó visszazöldítés indult meg például Nigerben, Maliban, Burkina Fasóban és Szenegálban is.

Ezeknek a tapasztalatoknak a hatására a Nagy Zöld Fal eredeti elképzelése fokozatosan átalakult, és eltolódott egy szó szerinti zöld fal építése felől egy realisztikusabb, a helyi földhasználati technikák megreformálására irányuló fenntarthatósági projektté, amelyben nem egyetlen gigantikus erdőövet húznak fel a sivatag mentén, hanem kisebb zöld területek mozaikját hozzák létre, amellyel végeredményben ugyanazokat a környezeti célokat igyekeznek elérni.

Ebben az új inkarnációjában a Nagy Zöld Fal a regionális fejlesztési programok összehangolását és összefogását célzó együttműködéssé nőtte ki magát, amelyben a környezeti szempontok mellett a termőföldpusztulás gazdasági-társadalmi aspektusainak kezelése is hasonlóan nagy hangsúlyt kap. De a nagy zöld fal koncepciója metaforaként tovább él, már csak azért is, mert a projekt neve is őrzi az eredeti elképzelésre utaló kifejezést.

 

Óriási fasor nincs, látványos eredmények annál inkább

A Nagy Zöld Fal tehát valójában az egyes országok saját reformjainak ösztönzését, támogatását és összefogását jelenti. Az indulása óta eltelt évtizedben a projekt Afrika klímapolitikai és regionális fejlesztési zászlóshajó programjává nőtte ki magát. 21 országban futnak a Zöld Falhoz kapcsolódó helyi programok, és már 8 milliárd dollárnyi (2,4 billió forintnyi) forrás gyűlt össze ezek megvalósítására. A projektet ma számos nemzetközi szervezet is támogatja, és a kivitelezését az ENSZ felügyeli az Egyezmény az Elsivatagosodás Elleni Küzdelemről nevű programja keretében.

A projekten belül minden résztvevő ország maga koordinálja a saját programjait. Niger, Szenegál, Burkina Faso és Mali már előrébb jár, náluk már a kilencvenes évek végén megkezdődött a gazdálkodási reform, és a kétezres évek közepére már jelentős sikereket értek el. Több százezer gazda vette át a tradicionális földművelési módszerek modernizált változatait, amivel sikerült nagy elhanyagolt földterületeket újra termékennyé tenni.

A reformok fontos része volt, hogy a gazdákat érdekeltté tették a földjeiken növő fák megtartásában. Korábban a gyarmati hagyományoknak megfelelően a földeken növő fák az államot illették, aminek favédelmi célja volt, de épp ellenkező hatást sikerült elérni vele, mert így a gazdáknak csak nyűgöt jelentettek. Ma már bátorítják őket a fák megóvásában. Márpedig a fák megfogják a termőföldet erodáló szelet, segítenek az élhetőbb mikroklíma visszaállításában és fenntartásában, illetve a környező területek termékenységének is kedveznek.

 

Szenegálban például az állam fizet a gazdáknak, hogy fákat ültessenek, és szigorúan szabályozott vízforrást is a rendelkezésükre bocsát, hogy segítse a növényzet hosszú távú fenntartását. A visszazöldített területeken a helyiek el tudtak kezdeni zöldségeket termeszteni maguknak, sőt eladásra is, és a legeltetés szigorú szabályozásával sikerült is fenntartaniuk a kialakított vegetációt.

Máshol is egyértelműen a kezdeményezések pozitív hatásai. Nigériában például 50 ezer, Etiópiában pedig 150 ezer négyzetkilométernyi (közel két Csehországnyi) földterületet sikerült visszahódítani. (Etiópa egyébként épp júliusban állította fel az egyetlen nap alatt ültetett legtöbb fa világrekordját 353 millióval.) Nigériában a reformoknak köszönhetően 20 ezer munkahely jött létre. Szenegálban 11,4 millió fát ültettek el és 250 négyzetkilométernyi földet tettek művelhetővé.

A Nagy Zöld Fal eddig a tervezett területzöldítési cél nagyjából 15 százalékát teljesítette. A projekt reményt ad a helyieknek, de kérdés, hogy mennyi idejük maradt még cselekedni: mivel a Száhil öv lakossága a következő két évtized alatt várhatóan meg fog duplázódni, a visszazöldítésre reálisan 10-15 év állhat rendelkezésre, mielőtt a sivatagosodás visszafordíthatatlan méreteket ölt.

A cél 2030-ra 100 millió hektárnyi, azaz 1 millió négyzetkilométernyi terület visszaállítása, ami 250 millió tonna szén-dioxidot segítene megkötni, 10 millió zöldmunkahelyet teremtene, biztosítaná a fenntartható élelmiszerellátást, illetve hozzájárulna a globális átlagnál is gyorsabb melegedésnek ellenálló ökoszisztéma kialakításához. Na meg segíthetne elérni, hogy a helyi fiatalok ne az elmenekülés és a radikalizálódás között legyenek kénytelenek választani, ha életben akarnak maradni.

A projekt weboldala szerint ha egyszer elkészül, a Nagy Zöld Fal háromszor akkora lesz, mint a Nagy Korallzátony, amivel ez lesz a világ legnagyobb élő struktúrája.

 

Nemcsak a sivatagot, a migrációt is meg kell állítani

A Nagy Zöld Fal ugyanis nemcsak a klímaváltozás ellen küzd, hanem közvetve a részben annak következményeként egyre fokozódó migrációs nyomás enyhítéséért is. A radikálisan átalakuló klíma, az egyre sűrűbb és keményebb szárazságok és a folyamatossá váló vízhiány ugyanis egyre gyakrabban szül fegyveres harcba torkolló konfliktusokat vagy járul hozzá azok eszkalálódásához. A klímaváltozás ezért nemcsak környezeti probléma, hanem a terrorizmus melegágya és a migráció egyik fontos ösztönzője is.

 

Jó példa erre a Csád-tó, amely hosszú időn át a legfontosabb vízforrást jelentette 30 millió embernek, mára azonban eltűnőben van: 1963-ban még 25 ezer négyzetkilométeren terült el, azóta a becslések szerint a területe 90 százalékát elvesztette a kilencvenes évekre. (Bár azóta valamennyit visszanyert ebből, és jelenleg stabilnak tűnik.) Ebben a folyamatban a népességnövekedés és az öntözés tervezetlensége is szerepet játszott, de a klímaváltozás súlyosbodása gyorsította fel.

A kiszáradt területek földművelésre ugyan nem alkalmasak, a szélsőségek felemelkedésének viszont termékeny táptalajt jelenten a fokozódó gazdasági reménytelenség. Nem véletlen, hogy ezen a területen jelent meg és erősödött meg a Boko Haram terrorszervezet is az elmúlt évtizedben, ami milliókat kényszerített az otthonuk elhagyására.

 

A szélsőséges körülmények másik társadalmi következménye, hogy egyre többen hagyják el nemcsak az országukat, de a kontinenst is. Csak 2010 és 2017 között egymillió szubszaharai migráns érkezett Európába, és 2017-ben összesen a régió 25 millió szülötte élt valahol a hazáján kívül.

A Nagy Zöld Falnak egy közös pontja van a Donald Trump amerikai elnök által a mexikói határra felhúzni tervezett falával: szintén a migráció megfékezését várják tőle, de nem azzal, hogy elzárja az utat a tömegek előtt, hanem hogy a régió élhetőbbé tételével csökkenti a migrációs kényszert, és így közvetetten segít gátat szabni az Európára nehezedő és egyre fokozódó migrációs nyomásnak.

A helyiek stabilitást remélnek a Nagy Zöld Faltól – szó szerint, a sivatag megfogásával, illetve gazdasági-társadalmi értelemben, a népesség helyben tartásával is.

Varga Benedek (1) 1 hónapja
Ahhoz, hogy nagy mennyiségű csapadék jusson a kontinensek belső részeibe a partvidékekről, erdőkre van szükség. A kutatók által biotikus pumpának nevezett jelenség lényege, hogy az erdők vízleadása és a pára kicsapódása úgy viszi be a csapadékot a kontinensek belsejébe, hogy annak mennyisége alig csökken. Ezzel magyarázható, hogy az Amazonas őserdeiben még mélyen a szárazföld fölött is szinte az óceánpartiakkal megegyező hevességűek és gyakoriságúak a záporok.
Vélemény.net